Kellemes kirándulóidőből idén télen jutott eddig bőven és a fűtéssel sem kellet sokat foglalkoznunk, ami jó hír. Legalább ennyire örülnek ennek a rágcsálók is, hiszen semmi sem nehezíti meg amúgy is hatékony szaporodásukat.
Ilyenkor érdemes nagyobb gondot fordítani írtásukra. Nem csak a háztartások, hanem a mezőgazdasági létesítmények, raktárak, szárítók is jobban ki vannak téve a rágcsálók kártevésének. Különösen az újonan épített létesítmények esetében szükséges az írtást időben elkezdeni, mert ezeket új szaporodási területnek tekintik az állatok. Persze nem csak a rágcsálóknak kedvez az enyhe tél, hanem minden bosszantó és fertőzésveszélyes “szomszédunknál” is. Megjelenhetnek a patkányok és más kártevők is. Megfontolandó az azonnali beavatkozás. Hívja szakembereinket, akik teljes biztonsággal felismerik a betolakodók jelenlétének jeleit és hatékonyan tudnak beavatkozni az adott területen.
Nem érdemes megvárni, míg elszaporodnak, minél előbb történik az írtás annál eredményesebben a védekezés.