Ön már nem hisz a szakembereknek. Az általuk leginkább ajánlott paraffinos formációk, illatos pépek ugyanis úgy tűnik nem működnek a patkányirtás esetében.
Ön megvette őket, használta őket, a patkányok mégis élnek. A helyzet valóban szerencsétlen. De nem lehet, hogy csupán kihagyott néhány olyan fontos tényezőt, mely kulcsfontosságú e szerek sikeres működéséhez?
Először ragasztóval próbálkozott, mert azt hitte, egér, de attól nem döglött meg. Csapdákat helyezett ki mindenhová; de a patkányfogóról lelopták a csalit. Az egérfogó pedig nem végzett velük…
Ekkor jöttek a bolti szerek, de óriásit csalódott bennük.
De menjünk csak vissza az elejére, hogyan is kezdődött a kálvária?
A családi ház melléképületével.
A téli időszakban bizony óvatosan közelíti meg. Volt már télen egerekkel dolga errefelé.
Telelési ösztön, majd télen a túlélésre játszás az egerek előfordulását hozza magával egyes helyeken.
De nem lehetetlenség a patkányok jelenléte sem.
És amikor egy régi szerszám keresgélése közben egy patkány pofáját pillantja meg két régi bútor között, a gyors menekvésre tud csak hirtelen gondolni. Ez történt Önnel is.
A legszívesebben meg sem közelítette volna a helyet. De tudta, hogy a dolgot annyiban hagyni nem túlságosan szerencsés.
Így a kezdeti módszerek után irány a bolt, a rágcsálóirtó beszerzése.
Első körben megpróbálta saját maga kivitelezni az irtást.
Hiszen könnyebbnek és egyszerűbbnek tűnik, mint szakembert hívni.
Alaposan utánanézve a témának meg is vette a vélhetően legjobb minőségű pépes patkánymérget. A rágcsálóirtó szakemberek is ezt ajánlják.
De Ön sem gondolta volna, hogy ez fog történni a kihelyezése után. Mégis megtörtént.
A legváratlanabb dolog, amire nem is gondolt.
Mérgezett pép eltűnik, de a patkány marad – hogy lehetséges ez?
Nem működik a szer, amire még a szakemberek is esküsznek?
A mérgezett pép idővel eltűnik, de dög nincsen.
Ön hiába helyezi ki a mérgezett csalétket, még egy hét elmúltával sincs dög. Viszont úgy tűnik egyre több patkány fészkelhette be magát a fészerbe.
Mi lehet a gond?
Nem a patkányirtó szerrel van a probléma
Biztos felmerült Önben, hogy egy jó minőségű pépes patkányirtó megvételén kívül nincs is más teendője.
Az Ön részéről letudva a teendő. A méreg kihelyezve.
De vajon ilyen egyszerű volna?
A pépes patkányirtó látszólagos „hatástalansága” több okra is visszavezethető: lehet, hogy a patkányok spájzolnak.
Tartalékként bespájzolják az elhurcolt rágcsálóirtószert a szűkösebb időkre.
Ki lehet ezt védeni?
Igen, minden esetben rögzíteni szükséges a kihelyezett rágcsálóirtószereket. Ezért a pépes patkányirtószer vásárlása csak patkányetető láda alkalmazásával (patkányirtó szerelvények) lehet sikeres.
Mindez azért is fontos, mert megóvja az irtószert az időjárás viszontagságaitól isaz irtószer megromolásától.
A romlott pépes szer ugyanis már nem vonzó a számukra.
Ráadásul az irtószerből való fogyasztás is követhetővé válik. Csak annyi fogy el belőle, amit épp elfogyaszt a patkány.
A spájzolása lehetősége kizárt.
És védelmet nyújt illetéktelenek vagy háziállatokkal szemben is.
A patkányláda megfelelő helyeken történő elhelyezése, az irtószer fajtájának helyes megválasztása szintén kulcsfontosságú a hatékonyság szempontjából.
Nem mindegy, hogy mit emel le a polcokról
A párásabb, nedvesebb helyeken csakis a párának jól ellenálló paraffinnal impregnált rágcsálóirtószer használata javasolt. Az élelemmel, takarmánnyal ellátott mellékhelyiségben viszont fokozottan vonzó hatással bíró csalétekre, illatos pép használatára lesz szükség.
Hiszen itt a korlátlan mennyiségű élelemmel kell vetekednie a méregnek. Patkányok esetében véralvadásgátló szerek használata javasolt. Zárt szerelvényekben kihelyezve.
És számos tényezőt célszerű figyelembe venni a helyes szer megvásárlásához, annak kihelyezéséhez.
A legfontosabb tényezőt pedig még nem is említettük: a tapasztalatot. Ez utóbbi, amit boltban nem fog megkapni. Csakis egy szakembertől. E tapasztalat az, ami számos kísérletezgetéstől és felesleges költségtől megóvja Önt. A rágcsálóirtással kapcsolatos tudás és tapasztalat az, amit nem helyeznek a szer mellé a dobozba.